Ez az a hely ahová elvárások nélkül kell érkezni. Reykjavikban volt a szállásom a szokásosan a bookingon foglaltam. A belváros szívében,Hallgrímskirkja templomtól nem messze. Óriási építmény,minimalista stílusban épült 74,5 méter magas ezzel Izland legmagasabb épületévé nyilvánították.
Ez első nap bejelentkeztem egy egész napos túrára,gondoltam így több mindent megtudok nézni egy nap alatt. Először elmentünk egy láva barlangba. Érdekes hely mindent vörös szín borított mivel a láva itt törte keresztül magát sok-sok évvel ezelőtt. A lecsöpögő víz kisebb-nagyobb jégtömböket alkotott. A cipőnkre lánctalpat kellett tennünk,mókás volt de fő a biztonság.
Következő megálló a gejzír park,itt vannak Izland legnagyobb forróvíz kitörései. Soha nem láttam még ilyet,hatalmas élmény volt. Izgatottan vártam hogy mikor jön már a következő,nem is kellett sokat várni 4-5 percenként mindig volt kitörés. Ami nekem nagyon különös volt hogy a városok között csak a sivár pusztaság uralkodott,csak hó és kopár föld van és a távolban magasló hegyek.
Az utolsó megálló következett leparkoltunk egy nagy parkolóban,ahol egy épület volt mindössze. Gondoltam magamban ugyan itt mit fogunk csinálni. Láttam mindenki ugyanabba az irányba sétál,mentem én is. Milyen jól tettem egy fantasztikus helyre érkeztem egy nemzeti parkban ami a világörökség része. Különleges hely minden szempontból,mert itt tartották az első parlamentet a világon 930- ban. A földön csak itt található törésvonal. 3000 méteres mélységben osztja ketté az Atlanti-óceánt. Hihetetlen látvány volt,ahogy ez az óriási mennyiségű víz tömeg áttörte magát a jégen keresztül.
Amire az elején is utaltam,az elvárások. Amit a legjobban szerettem volna látni azt nem sikerült. Minden este elbuszoztam egy kietlen területre hogy láthassam a sarki fényt,de egy halvány sziluetten kívül mást nem láttam. Pedig annyira bíztam benne de valamiért ennek így kellett alakulnia.Az utolsó napra még hátra volt egy bakancs listás hely a Blue Lagoon. Mondtam is hogy addig haza sem megyek míg ezt meg nem néztem. Varázslatos ez a hely,Izlandi kék csodának is hívják. A National Geographic,2012- ben beválasztotta a “Világ 25 csodája” közé. Az opálos-kék vizű medencék egy láva mező közepén terül el. Semmi képen,se hagyd ki!
Mindenkitől azt hallottam hogy borzalmasan drága “relatív”. Oké,igen 2 -szer annyiba kerül minden mint itthon,de ha elutazunk mondjuk Ibizára ott is legalább minden kétszer annyiba fog kerülni. Mindenesetre különleges ország számomra azért is mert még soha nem jártam északi országban. Nagyon segítőkészek,kedves és jól beszélnek angolul a helyiek.
Tippek: Foglald le a szállást jóval az indulás előtt,kedvező árat tudsz kifogni. -Ha több hétre mész,bérelj autót úgy sokkal könnyebb úgy közlekedni. -Állítólag a sarki fényt a városból is lehet látni. Ne fizess azért minden este,hogy lehet látni fogod. -Blue Lagoon nem olcsó hely,de feledhetetlen./Kapsz ajándékba egy italt és arc pakolást is./ -A reptérről tök jó a buszos közlekedés a városba,igaz megkérik az árát /30 euro/ de szerintem taxival 2-szer annyi.