Utazásom első állomása Kuala Lumpur volt. 1-2 nap kellett hogy megszokjam a helyi klímát persze addig sem ültem a babérjaimon felfedeztem a környéket. A szállásom szuper jó helyen a városközpontban volt közel a kínai piachoz. (City Comfort Hotel) Minden napomat az adott reggelen terveztem meg,próbáltam spontán lenni az előre tudni szeretnék mindent mentalitásommal.
Az első napon a híres Petronas-iker torony felé vettem az irányt hogy megcsodálhassam a 452 méter magas felhőkarcolót. A torony alatt csodás park terül el szökőkutakkal,játszóterekkel. Jó tanács: Limitált turistát engednek fel naponta a toronyba,érdemes előre lefoglalni a jegyeket.
Nagy örömömre előszeretettel használják az übert ebben a városban. Elég sok helyre azzal közlekedtem az volt a mindennapi kivívásom hogy überrel elmentem az adott látnivalóhoz, próbáltam rögzíteni az útvonalat és gyalogosan,bízva a megérzéseimben hogy vissza találok útnak indultam. Minden nap “haza” találtam. Imádtam a piacokat szinte minden nap ott ettem,angolul nem beszéltek de sikerült megérteni egymást. Az egyik kedvencem a Chinatown market Petaling utcai piac a város szívében. Számos remek piac található de az ételek itt nagyon finomak.
A piac szomszédságában a híres Sri Maha Mariamman templom található. Legszebb hindu templom a városban. A bejárat fölött egy trapéz boltozat van ahol rengeteg kis szobor látható. Érdemes megnézni ,viszont ha valaki belül is körül szeretne nézni az csak cipő nélkül lehetséges.
Az elég ritkán említett Perdana botanikus kertbe is érdemes ellátogatni. Nekem nagyon jól esett a csend és a nyugodtság,kiszakadni a város zajából. A kert tele van csodálatos virág és növény fajtákkal,festői vízesésekkel. Az első park amely valaha Kuala Lumpurban épült,a belépés ingyenes.
Kipróbáltam a helyi hop on hop off turista buszokat aki kíváncsi a városra és nincs túl sok ideje annak tökéletes opció. Egyik nap ellátogattam a Thean Hou buddhista templomba. Egyik legnagyobb kínai templom Délkelet-Ázsiában. Narancssárga cserepes pagodát a tenger istennőjének tiszteletére emelték. Rengeteg esküvőt szerveznek itt.
A következő állomás a Menora Torony volt (jegyet előre váltottam de semmit nem jelentett így is sokat kellett várni). Az épület belső díszítése is az iszlám világát tükrözi,íves mozaikos belépőkapu fogadja a látogatókat. Amikor fölértem csodálatos 360 fokos panoráma terasz fogadott. A torony tövében egy mini állatpark,forma 1 es autó szimulátor üzemel. Az épület a világon a 7. legmagasabb TV- és rádió állomás.
Legegyszerűbb oda jutás überrel (pár száz forintért) vagy gyalogosan. A jegyekhez tartozott még az is hogy készítettek rólad pár fotót egy üveg kalitkában a városra néző kilátással. (Amire persze sorszámot kellett váltani) Gondoltam gyorsan fog ez haladni de hamar tudatosult bennem hogy még 80 ember van még előttem és nem lesz ez olyan gyors. Körülbelül 2 órát vártam persze közben nézelődtem beszélgettem a többi utazóval,de ha ezt tudom hát akkor…..Viszont mikor megláttam a képeket akkor már úgy gondoltam hogy megérte várni. Erre mindenki készüljön fel aki oda látogat nem hiszem hogy ez csak egyszeri alkalom volt. Turistából nincs hiányt!
Az utolsó napomat a Batu Cave-re szántam. Izgatottam útnak indultam. Ide a legegyszerűbben vonattal lehet eljutni a központi Sentral megállóból indul és a bejáratnál tesz le csak be kell sétálni. Engem nagyon megfogott ez a hely. A várostól északra található ez a mészkő barlang. A hinduk zarándok helye. A bejáratnál egy hatalmas aranyszobor áll 42 méter magas és Lord Murgan-t ábrázolja. A Batu barlang rendszer egyike egy hatalmas hindu templomot rejt. Lélegzetelállító ősi hindu templom a barlang mélyén ahová 272 lépcsőn lehet feljutni. A bejárattól balra is találhatunk egy templomot a Ramayana barlangba. Ide viszont van belépő. (2019-ben 5 ringgit volt.) Jó tanács: Legalább térdig érő nadrágot vagy szoknyát viselj ha felszeretnél menni a Batu Cave-be,habár némi apró pénz ellenében lehet kölcsönözni kendőket/ruházatot.
Ezen a napon nagyon meleg volt 36 fok kint bent pedig alig 20 fok. (Európai szervezet nehezen bírja vagyis az enyém igen.) Vissza érkezve a városba még gondolta teszek egy kört a piacon eszek valamit és még beszerzek 1-2 dolgot.
Szuper infók:
Utazz überrel
Vegyél sim kártyát ha szükségét érzed
Használd a tömegközlekedést mert nagyon olcsó
Foglalj szállást a belvárosban onnan mindent könnyebben meg tudsz közelíteni
Kaja és a vásárlás olcsó
Fontos látni valók:
Petronas-ikertorony,Menora-park,Batu Cave,Thean Hou Temple,Chinatown market/Petaling street,Abdul Samad Szultáni Palota,Sri Maha Mariamman Temple
Ahová nem volt időm de érdemes elmenni:
Penang,Cameron highlands,Lankawi és még a közeli szigetek
A helyiek nagyon kedvesek és segítőkészek voltak,csodás élményekkel zárult az utazásom első állomása.A következő nap reggel útra keltem az utazásom következő állomására a kövi cikkemből ez is ki fog derülni hogy hová!
Csodálatos a hely nagyon szép vagy zini te is. A tanácsok nagyon hasznosak ha én nyaralni megyek biztos meg fogadom őket. Hiper szuper a cikk. 🙂
KedvelésKedvelik 1 személy