Nyári barangolás

Idén több szent helyet is felkerestem valahogy úgy éreztem szükségem van a belőlük áradó erőre. Három helyet emelnék ki amit kifejezetten ajánlok azok számára akik kikapcsolódásra és tiszta gondolatokra vágynak. Igen már említettem ezt a helyet az előző cikkemben de gondoltam azért írok még pár érdekes infót. Kezdeném a sort a Nógrád megyei Becske községgel. Ott található a Megvilágosodás-Sztúpa a Csiga-hegyen a város szélén. A sztúpát 2008-ban építették és Hamburgban tervezték. Becske fontos szerepet tölt be országos elvonulási központ és nemzetközi buddhista kurzusok helyszíne. Tisztasága és nyugalma még azt is pihenésre készteti aki mindig 100 fokon ég. Pár órát töltöttem ott de mentális állapotom teljesen helyre állt. A friss levegő és a táj szépsége arra ad lehetőséget hogy letedd a terheket és csak a pillanatnak élj.

A következő hely nálam a dobogón áll Mátraverebély. Egy igazi csoda hely nem vétetlen hogy évente több ezer ember zarándokol el oda és több alkalommal búcsúkat is szerveznek. Érdekesség hogy már több mint 800 éve érkeznek zarándokok erre a helyre azért ez nem semmi. Már oda érkezéskor körbe veszi testedet és lelkedet a szeretet én azt éreztem hogy  szívem megtelik erővel energiával és nyugodtság telepszik rám. Ha több időt töltötök a környéken akkor ajánlanék pár látni valót ami tényleg gazdagítani fogja az utazásotokat. Hollókő az egyetlen falu amely szerepel a UNESCO világörökség listáján. Felsőtold pedig a kéz kilátóról híres. Taron pedig található a Buddha Park a békeszerető emberek zarándokhelyévé vált. Garáb a kedvencem igaz még nem jártam ott de nagy vágyam és remélem teljesülni is fog. Garáb egy buddhista falu ahol a világ legnagyobb hangtálja található.

Tovább de nem utolsó sorban ellátogattam Márianosztrára. Először a templomot néztem meg amit meglepődve tapasztaltam hogy a híres Nagyboldogasszony-templom egy börtön árnyékában van. Mint kiderült hogy régen kolostorként funkcionált a 1300-as években. Következő állomás a Börzsönyben fekvő Kálvária épületegyüttes mit nem gondoltam volna hogy ilyen szemet gyönyörködtető ,teljesen oda voltam. Nagyon szép környéken van a Dunakanyar leglátványosabb barokk Kálváriája. Egy rövid séta út vezet föl a domb tetőre ahol a kilátás mellett megcsodálhatjuk a  sziklakápolnát a szoborcsoportot és a mészkőből faragott kereszteket. Érdekesség még hogy több mint 250 éves hársfákat pálos szerzetesek ültették a domb köré. Felemelő érzés volt ott lenni,olyan érdekes hogy ezeknek a helyeknek milyen erős és tiszta energiája van még azok is érzik akik nem hisznek az univerzum erejében. Pedig a csodák tényleg léteznek,én már csak tudom. Keresd azokat a helyeket amik segítenek abban hogy jobban érezd magad a bőrödben és erőt adnak a folytatáshoz. Kicsit utána jártam és nagyon sok szakrális és zarándok helyet találtam országunkban. Tölts minél több időt a szabadban mert a friss levegő nyújtja a legtöbb felfrissülést/kikapcsolódást számunkra.

Egy bónusz hely amit még szeretnék ajánlani. Közel van Budapesthez és könnyen megközelíthető. Martonvásáron található Brunszvik kastélyról szeretnék beszámolni. A kastélyban 3 program közül is lehet választani. Az agroverzum egy interaktív játékos hely kicsiknek és nagyoknak egyaránt hogy több mindent tudj meg földük alakulásáról. A következő program a Beethoven emlék szobák ahol érdekes információkat osztanak meg a híres zeneszerző életéről. Ami nekem a legjobban tetszett az a csodálatos park a kastély körül gyönyörű zöld fák mindenfelé. Igazi kikapcsolódást nyújt a hétköznapi rohanásból. A park közepén van egy nagy tó amit körbe lehet sétálni és csodálni a hely adta nyugalmat. Sajnos kutyusokat még nem lehet bevinni.

Szakrális helyek Magyarországon:

-Máriapócs

-Péliföldszentkereszt

-Máriagyűd

-Boldogasszony-köve,Bükkszentkereszt

-Rám-hegy,Ferenczy-szikla

-Hegyestű-hegy

Remélem kedvet kaptál egy kis őszi kiránduláshoz. Jó utat kívánok. Áldás kísérje utatokat.

Nyári barangolás” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s