Egység

Egységben lenni önmagaddal mindössze annyit jelent hogy elfogadsz mindent úgy ahogy van és bizakodva,szeretettel tekintesz a világra. Szerény személyem szerint ezek a szavak nem léteznek egymás nélkül viszont ha mindhárom a szívemben él akkor nagy baj nem lehet.

Hála

Én minden nap hálásnak és áldottnak érzem magam amiért felébredhettem és folytathatom az utamat amiért születtem. Képes vagyok áldásként tekinteni az életemre. Hiszem azt akit egyszer megérint a halál szele az képesé válik újra értékelni az életét és rá ébredni azokra a dolgokra amiért igazán érdemes élni. Nagyon hálás vagyok az életemért és a szeretteimért mert megértettem azt hogy nem tudhatjuk hogy mennyi van még hátra,ezért meg kell élni az életet nem csak leélni! Fontos hogy mindig emlékeztesd magad arra amiért hálás lehetsz mert mindenkinek van én biztos vagyok benne. Hány embernek nincs családja vagy hiányzik neki valamelyik végtagja. És mi képesek vagyunk nem hálával a szívünkben élni!? Ne tegyük! Mert ha mi nem tanulunk meg szívből élni akkor az élet fog megtanítani rá.

Sajnos régebben azt kerestem hogy külső forrásokból hogyan  juthatnék boldogsághoz,szeretethez mert éhezett a lelkem. De mára már betöltöttem ezt az űrt. Készítettem egy hála listát és minden nap elmondom és tudatom az univerzummal hogy megnyitottam a hála csapot a szívemben sőt el sem zárom. Gyűjtögetünk,halasztgatunk fontos lépéseket és várjuk a megfelelő pillanatot. De minek? Ha itt hagyjuk e világot semmit nem tudunk magunkkal vinni csak a szívünkben őrzött emlékeket, a megfelelő pillanat pedig nem jön el mert nincs ilyen. Mi választjuk ki a megfelelő időt azzal hogy meghozunk egy fontos döntést. Persze a bizonytalantól való félelem bennem is dúl de az elszántság és a bátorság ami megtölti a szívemet az sokkal erősebb mint bármi más. Nem kell mást tenned csak higgy a benned rejlő erőben.

Béke

Úgy gondolom hogy a lelki béke az egyik legfontosabb dolog amire érdemes törekedni az életünk során. Kívánom hogy mindenki találja meg azt gyakorlatot vagy helyet ahol békére tud lelni. Én gyakorlom a lelki béke megtapasztalását a mindennapjaimban. Viszont néha oly nehéz csendet teremteni oda bent. Néha arra ébredek,hogy zsizsegnek a gondolataim és már készen is állok a terveim megvalósítására. Ilyenkor hagyom őket és meghallgatok egy vezetett meditációt ami segít békés maradni vagy mantrákat és imákat mormolok. A békét akár egy levegő vétel során is megtapasztalhatod szippants egy jó nagyot a levegőbe és fújd ki a nyugtalanságot. Még egy fontos gondolat amire az évek során jöttem rá hogy a békét nem kívül kell keresnünk azt a szívünkben kell megteremteni.  Hiszem azt akinek béke él a szívében az békében van a világgal.

Szeretet

Első jó tanács vegyél egy rózsakvarc kristályt folyó víz alatt tisztítsd meg minden héten. Tedd a zsebedben vagy a párnád alá és hidd el hogy jó hatással lesz a szívedben élő szeretet előhívására. Fontos hogy az életünk során begyűjtött haragot és fájdalmat kioldjuk a szívünkből. Mert míg a harag és gyűlölet uralja a lelkünket addig nem tudunk boldogok lenni. Tudom vannak nehéz helyzetek mikor nem könnyű,nekem is vannak ilyen sebeim de tedd fel azt a kérdést hogy a haragom kinek okoz hátrányt és elakadást!? Kérd az univerzumot vagy amiben hiszel hogy segítsen megnyitni a szíved mert nincs más út egy szebb és boldogabb jövő felé csak a szeretet. Kevesen használják ezt a szót tiszta szívből. Annyi ember szívét mardossa a bánat és oly sok szív dermedt kővé hogy megvédje magát a szenvedéstől. Szabadítsuk fel magunkat!

Évekkel ezelőtt azt mondták rám olyan vagyok mint egy jégkirálynő azt hittem ez büszkeség számomra de idővel rá jöttem hogy a sebzett szívemet próbáltam megvédeni a csalódástól. Rájöttem hogy ez nem én vagyok,össze szedtem minden bátorságomat és újra megmertem mutatni sebezhetőségemet  vissza kaptam önmagamat és a lelkemet. Mára már úgy vigyázok rá mint egy féltve őrzött kincsre. Idővel szembe kellett néznem lelkem mélyéről feltörő sötét részeimmel de nem adom fel. Minden nap foglalkozom lelkem ezen részeivel de nem bánom döntéseimet mert most újra érzem hogy élek és nem olyan arcot mutatok aki nem én vagyok.

A szeretet minden napjaim része.

Békében élek önmagammal és gyógyítom sebzett részeimet.

Hálás vagyok hogy élek.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s